Ön itt van: Főoldal

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

JA slide show
 

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

dec.27

Községi Karácsony

Karácsony közeledtével, a negyedik Adventi vasárnapon, csoportunk a községi Karácsonyon, a Mindenki Karácsonyán táncolt. Két koreográfiát mutattak be táncosaink, melyet a közönség nagy örömmel fogadott.


 
dec.20

Tánc tanulás Vladimír Michalko-val

Idén a Mikulás egy új koreográfiát és egy egész hétvégét betöltő táncpróbát hozott a felnőtt táncosoknak. A Szlovákiából érkező koreográfussal, Vladimír Michalko-val már másodjára dolgozott együtt a csapat. Több éve is járt már táncosainknál az elismert táncos és koreográfus, idén pedig pont Mikulás napján érkezett. Vlado-t Király Kata kísérte, aki a fordításban volt nagy segítségre. Tánccal, nevetéssel, vidámsággal telet a két nap, melynek eredményét várhatóan már a tavaszi fellépéseken a közönség is megcsodálhatja.


 
dec.15

Luca Nap

Az Ecseri Szlovák Önkormányzat hagyományos Luca-napi évértékelő rendezvényén az önkormányzat segítőivel áttekintettük 2014 évi programjainkat és tevékenységünket. A program hivatalos része után nem maradhatott el a hagyományos Lucázás sem, mely az egykori ecseri szokás felelevenítéseként él a faluban. Az estet beszélgetés és vacsora zárta.

 


 
dec.09

Aszódi Csaba András kitüntetése

Hagyományőrző Körünk elnöke, Aszódi Csaba András, 2014. december 7-én vasárnap vette át dr. Deák Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárától a „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” közművelődési díjat, melyet a Nemzeti Művelődési Intézet adományozott neki. Csaba a díjat a magyarországi szlovák nemzetiség anyanyelvi kulturális hagyományainak megtartása és továbbörökítése érdekében végzett kimagasló szakmai munkájáért kapta. A díjátadóra a Budai Vigadóban került sor, a Nemzetiségi Gála keretein belül. Szívből gratulálunk Csabának és mi is köszönjük munkáját!


 
57/73 lap


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu