Ön itt van: Főoldal Hírek Szarvasi Aratónap

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

Szarvasi Aratónap

Email Nyomtat PDF

2012. július 14-én a Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör nyugdíjas kultúrcsoportja részt vett a XV. Szarvasi Aratónapon.

Az ecseri küldöttség 15 fővel már pénteken útnak indult, hogy szombat reggel időben a mezőn lehessenek és az aratónap feladatainak nekikezdjenek. Volt bőven feladat, hiszen az ecseri nyugdíjas hagyományőrzők bográcsban főztek, arattak, markot szedtek és még műsort is adtak. A részvételen túl az ecseriek sikert is arattak, hiszen népviseletünk elkápráztatta a közönséget, továbbá a különféle versenyekben is rengeteg helyezést értek el. Az aratási reggeli és az asztal terítése dicséretben részesült, az ecserieké lett a legfinomabb aratóebéd díja is. A finom zöldbableves és sertéspörkölt nokedlivel és kovászos uborkával valamint a mákos, túrós és almás sütemény első helyezést el a főzőversenyen, megszerezve ezzel az aratónap vándorkupáját.

Az aratásért különdíjat kapott a csapat, Blága Lenci bácsi pedig a legtapasztaltabb kaszás díját kapta meg.

A fárasztó napot tehát siker koronázta, így a jó hangulat garantált volt még hazafelé is.


Utoljára frissítve ( 2012 augusztus 07., kedd 17:31 )  


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu