Ön itt van: Főoldal Hírek Néprajzi tábor

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

Néprajzi tábor

Email Nyomtat PDF

 

A Ecseri Zelený veniec Hagyományőrző Kör Kör 2016 óta rendszeresen szervez szlovák néprajzi-népismereti tábort az általános iskolások részére. A vírushelyzet miatti két év kihagyás után idén nagy lelkesedéssel és örömmel indultak útnak a táborozók.

A Szlovákiában töltött öt nap számtalan programot tartogatott. Volt benne városnézés Pozsonyban és Révkomáromban, a bajmóci vár megtekintése, a helytörténeti gyűjtemény felkeresése Ürményben, mely településen egyben a szállásuk is volt. A kapcsolódási pont minden esetben gróf Grassalkovich Antal élete és munkássága volt, aki Ecser egykori földesuraként a falu újjáélesztését és a templom építését is véghez vitte.

Tovább épült a jó kapcsolat Ecser szlovákiai testvértelepülésével Cabaj-Cáporral is, hiszen az ecseri gyerekek meglátogatták az ottani iskolát (a tanév Szlovákiában június 30-ig tart) és közös foglalkozásokon vettek részt a szlovák gyerekekkel. Mivel végig rekkenő hőség volt, egy délután még egy vidám fürdőzés is belefért a mezőkeszi strandon.

Köszönet az anyagi támogatásért a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, az Ecseri Szlovák Önkormányzatnak és a Pro-Form Kft-nek.

 

 

 

 


 

Utoljára frissítve ( 2022 október 19., szerda 10:22 )  


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu