Ön itt van: Főoldal Hírek

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

Latest

Pályázati támogatás elnyerése 2019/1

Email Nyomtat PDF

Az Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör

2019. évi kulturális programjaihoz

a Miniszterelnökség kezelő szerveként eljáró

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

„Szlovák kulturális nap Ecseren” című program megvalósításához a NEMZ-KUL-19-0804 számú pályázati támogatással 500.000,- Ft - azaz Ötszázezer Forint - vissza nem térítendő támogatást nyújtott, mely az egyesület munkáját segítette a program megvalósításában, illetve az ecseri szlovák közösség identitástudatának erősítésében is fontos szerepet játszott.

 

Sibálás

Email Nyomtat PDF

Az Ecseri Hagyományőrző kör Vencsek tánccsoportja az idén felújította a húsvétkeddi „sibálás” hagyományát. A régi ecseri szokás szerint azokat a fiúkat keresték fel a lányok, akik húsvéthétfőn meglocsolták őket. Rövid köszöntőt mondtak szlovákul, majd friss fűzfavesszőből font korbáccsal megveregették a legényeket, hogy azok egész esztendőben egészségesek és erősek legyenek. A sibálást tojással és kaláccsal köszönte meg a fiúk édesanyja. A népszokás felelevenítésén örömmel vettek részt azok az idős ecseriek is, akik gyerekkorukban maguk is őrizték az akkor még elő hagyományt.

Utoljára frissítve ( 2019 április 28., vasárnap 14:49 )
 

Nagypénteki mosdás

Email Nyomtat PDF

Az ecseri hagyományőrzők az idén is hűen ápolták nagypénteki hagyományaikat. Sokan összegyűltek a Szerelem patak partján hogy az elődöktől tanult szlovák böjti énekek kíséretében megmosakodjanak a falut átszelő Szerelem patakban. Programunkra a környékbeli települések hagyományőrzői is eljöttek. Az ecseri néphagyomány úgy tartja, hogy aki nagypénteken kimegy a patakhoz mosakodni, egész éven át egészséges és szép lesz. Az idei programot - melyen több százan vettek részt - rögzítette a Duna TV Domovina magazinja is.


 

Utoljára frissítve ( 2019 április 28., vasárnap 14:48 )
 

Nagypénteki mosdás

Email Nyomtat PDF

A hagyomány szerint az ecseri Szerelem patak vize nagypénteken mágikus erővel rendelkezik. A tiszta víz a keresztény hit tanítása alapján az élet, a lelki megtisztulás és a termékenység szimbóluma. Ebből fakadóan tulajdonítottak elődeink varázslatos erőt a falun keresztül folyó nagypénteki víznek. A néphit úgy tartotta, hogy aki ezen a napon megmosdik a patakban, az egészséges, fiatal és szép marad a következő esztendőben. Ezért minden évben kimentek a patakhoz mosakodni, hogy annak varázslatos erejében részesülhessenek.

Az idén április 19-én Nagypéntek délelőtt 10 órakor követjük elődeink hagyományait és mosdunk meg a Szerelem patakban (Széchenyi u.).

Az eseményt idén rögzíti a Duna TV is. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Utoljára frissítve ( 2019 április 28., vasárnap 14:41 )
 
34/77 lap


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu