Ön itt van: Főoldal Hírek

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

Latest

Ovis találkozó Ecseren

Email Nyomtat PDF

Ecser és Dabas - Sári óvodásai találkoztak június 3-án Ecseren. A nap programja a Rábai Miklós Művelődési házban kezdődött, ahol szlovák nyelvű gyermekjátékokat és néptáncokat mutattak be a sári vendégek, majd az ecseri ovisok néptánca következett. A színpadi szereplés után a résztvevők közösen perdültek táncra és megkóstolhatták a híres ecseri lakodalmas kalácsot is. Ezt követően Ecser várában gyermekprogramok következtek, ahol a nagyon jól érezték magukat a gyerekek. A nap programja ebéddel zárult az ecseri óvodában. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke is. A programra eljöttek az 1. sz. óvoda gyerekei és pedagógusai, valamint sok szülő is.


Utoljára frissítve ( 2015 június 13., szombat 09:02 )
 

Virágszőnyeg Ecseren

Email Nyomtat PDF

Szombati virágszedés a mezőkön, vasárnap hajnali díszítés, népviseletes körmenet – idén is sokan részt vettek és számos feladatot vállaltak, hogy virágba borítva a búdkákat és az utcát, közösen ünnepeljük az Úr napját. A virágok mellett a népviseletes gyerekek és felnőttek is díszítették az ünnepet. Köszönjük minden lelkes közreműködőnek!


Utoljára frissítve ( 2015 június 13., szombat 09:02 )
 

Köszönjük!

Email Nyomtat PDF

Az Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör részére a személyi jövedelemadó 1%-ából a 2014. évben 114.297,- Ft összeget utalt ki az állami adóhatóság.

Támogatóinknak tisztelettel köszönjük felajánlásaikat.

Utoljára frissítve ( 2015 május 31., vasárnap 18:40 )
 

Köszönjük!

Email Nyomtat PDF

Az Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör részére a személyi jövedelemadó 1%-ából a 2013. évben 113.828,- Ft összeget utalt ki az állami adóhatóság.

Támogatóinknak tisztelettel köszönjük felajánlásaikat.

Utoljára frissítve ( 2015 május 31., vasárnap 18:33 )
 
76/97 lap


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu