Ön itt van: Főoldal Hírek

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

Latest

Eitler Ágnes doktori disszertációján

Email Nyomtat PDF

 

Eitler Ágnes doktori disszertációjának védésén vettek részt hagyományőrző körünk tagjai az ELTE Bölcsésztudományi Karán. A doktori munka “ A színpadra vitt népi kultúra szerepe a lokalitás szervezésében”, melyen az ecseri hagyományok is hangsúlyos szerepet kaptak.

Gratulálunk Áginak és köszönjük az Ecserről írt tudományos munkát!

 


 

Utoljára frissítve ( 2023 július 27., csütörtök 13:50 )
 

Fellépés Pilisszentléleken

Email Nyomtat PDF

 

A Zeleny tánccsoport Pilisszentléleken lépett fel szombaton. “A mi kis falunk” forgatási helyszínén nagy szeretettel fogadták az ecserieket, akik nagy sikerrel mutatták be műsorukat. A fellépés után lehetőség volt a sorozat emblematikus helyeit felkeresni és egy körre betérni Teca kocsmájába is.

Köszönjük a pilisszentlélekiek szíves vendéglátását!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 


 

Utoljára frissítve ( 2023 július 27., csütörtök 13:46 )
 

Úrnap Ecseren 2023

Email Nyomtat PDF

 

Felemelő része volt az idei ecseri úrnapi ünnepnek a régi Szűz Mária szobor megáldása.A történelem fintora, hogy a templom hordozható Panenka szobra évtizedeken keresztül aludta Csipkerózsika álmát a padláson. Az Ecseri Szlovák önkormányzat és a Zeleny veniec Hagyományőrző kör által restauráltatott szobrot több mint 50 év után adták át az egykori Máriás lányok az új generációnak. A megható ünnepség után a körmenetben ismét bejárta a falut a mi Panenkánk. A hagyományos fúvószenés, virágszőnyeges körmeneten sok ecseri ünnepi népviseletben vett részt. Köszönet mindenkinek, aki méltóvá tette ünnepünket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Utoljára frissítve ( 2023 július 27., csütörtök 12:29 )
 

Nyugdíjas klub 40 éves jubileum

Email Nyomtat PDF

 

Az Ecseri Nyugdíjas klub 40 éves jubileumi ünnepségén szerepeltek tánccsoportjaink szombaton. A Petruskák Madocsai tánca után a Zeleny-s fiúk szlovák verbunkja következett, majd ismét a Petruskák léptek fel Rábai Miklós újragondolt vidám Háromugrósával. A műsort a Zeleny tánccsoport zárta Békési szlovák táncokkal. A finom vacsorát után jó hangulatú bál koronázta meg az ünnepet.

 

 

 

 


 

Utoljára frissítve ( 2023 július 27., csütörtök 12:05 )
 
6/77 lap


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu