Ön itt van: Főoldal Hírek

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

Latest

Nagypénteki mosdás a varázserejű Szerelem-patakban

Email Nyomtat PDF

A Tizenhetedik Online cikke

 

Utoljára frissítve ( 2014 április 22., kedd 15:46 )
 

Boldog új esztendőt!

Email Nyomtat PDF

Boldog új esztendőt kívánnak mindenkinek a Zöldkoszorú Néptáncegyüttes táncosai, akik igyekeznek 2014-ben is sok néző, érdeklődő arcára mosolyt és örömöt csalni táncaikkal. Hogy mindez sikerüljön, a farsangi időszak kezdetével összecsapják csizmájuk szárát, felveszik „sokszoknyáikat” és kezdődnek a próbák, fellépések. Azonban a farsangi programok előtt kicsit tekintsünk vissza a 2013-as év utolsó hónapjára.

December elején felnőtt és nyugdíjas táncosaink Budapesten a Budai Vigadóban táncoltak, ahol a Nemzetiségi Gálán mutatták be az Ecseri Lakodalmast. A közönség nagy szeretettel és tapsviharral fogadta a produkciót, megcsodálták a viseletet és elismeréssel illeték a hagyományukat őrző ecserieket. Luca napján, december 13-án tartotta az Ecseri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a zárszámadó ünnepségét, ahol a nap hagyományaihoz híven Lucának öltözött, fehér ruhás lányok söpörték le az átkokat, rosszakat a résztvevőkről. Idén is koszorú díszítette a Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör tagjainak kerítését az adventi hetekben, és a táncoslányok sem felejtkeztek el a szokásos karácsonyi éneklésről, mellyel a táncos fiúknak kívánnak Karácsony éjszakája előtti estén áldott ünnepeket. Felnőtt táncosaink szerepeltek a község karácsonyi ünnepségen, a Mindenki Karácsonyán is.


 

Utoljára frissítve ( 2014 január 06., hétfő 21:06 )
 

Nem unatkoztunk

Email Nyomtat PDF

Nem unatkoztunk az utóbbi hetekben és a következőek is tartalmasnak ígérkeznek. Táncosaink viseletbe öltözve vettek részt idén is a Halottak Napi temetői ájtatosságon, ahol az Újhartyáni trubacsok tették még inkább meghitté az emlékezést. Idén is részt vettünk a Csömörön megrendezésre kerülő Tollfosztón, ahol a Dolina Pestvidéki Szlovákok Regionális Egyesületéhez tartozó tót községek csoportjai találkoznak. A kulturális program keretein belül felnőtt táncosaink is szerepeltek, ha nem is a megszokott módon: a program részeként magyar és szlovák nyelven hangoztak el régi operettek az Operett Színház művészeinek közreműködésével, táncosaink pedig a csömöri fiatalokkal közösen tánccal is szórakoztatták a közönséget.

Felnőtt és nyugdíjas táncosaink újult erővel próbálják az Ecseri lakodalmast, hiszen csoportunk december elején a Budai Vigadóban lép fel.

 

Szüreti Felvonulás

Email Nyomtat PDF

2013. október 13-án rendezte meg az Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes felnőtt tánccsoportja a szüreti felvonulást a községben. A felvonuláson a táncosok lovas kocsin utaztak és volt köztük bíró és bíróné, illetve betyárpár is, a zenét pedig „trubacs” zenekar szolgáltatta. Azonban új elemként jelent meg a felvonuláson, hogy a csoport minden állomáson, megállónál bemutatott egy tánckoreográfiát repertoárjából, melyet az érdeklődök nagy örömmel fogadtak.


Utoljára frissítve ( 2013 október 13., vasárnap 20:03 )
 
65/77 lap


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu