Felavattuk a hidat

Nyomtat

Felavattuk a felújított Szerelem-patak hidat!

A felújított Szerelem-patak híd több szempontból is jelkép lehet számunkra. Összeköti a Széchenyi utca két oldalát, összeköti a múltat és a jelent, hiszen a falu közepén álló híd hosszú idő óta szolgálja az ecserieket. A felújított híd patinás, régies jellegével is ezt kívántuk kifejezni.

A híd jelképe lehet a településünkön belüli összefogásnak is, hiszen elkészülte több szervezet együttműködésének köszönhető: a főutca megújulását, parkosítását a községi önkormányzat kezdeményezte. Ebbe a folyamatba kapcsolódott be az Ecseri Szlovák Önkormányzat és a Zelený veniec Hagyományőrző Kör az egyik patakhíd felújítását vállalva, a hídon álló szoborfülke pedig az Ecseri Rózsafüzér Társulat adománya. Megújult hidunk így jelképe lehet a falu tót őslakossága és újabb lakói közti egyetértésnek, Ecser vallásos és kevésbé vallásos polgárai közti egységnek, a községi önkormányzat és a civil szervezetek közti jó kapcsolatnak is. A kulcsszó: mindannyian ECSERIEK vagyunk és mindannyian tenni akarunk lakóhelyünkért.

Ez a tenni akarás jellemezze továbbra is Ecser lakosságát, fordítsunk gondot környezetünkre ne csak telekhatárunkon belül, hanem azon kívül is. Szép példák akadnak erre Ecseren és jó hír, hogy a felújított híd és szoborfülke gondozását is vállalta már egy ecseri család. Ezt folytatva méltán lehetünk büszkék az évszázadok óta a környékbeli falvaktól kapott jelzőnkre: „azok a büszke ecseriek – tí hrdí ečeraňá”.

A hídon álló Prágai Kisded szobor az ecseri templomot díszítette évtizedekkel ezelőtt. Az akkori Ecseri Rózsafüzér Társulat ajándékozta templomunknak, mely később raktárba került. A sérült szobrot a Hagyományőrző Kör restauráltatta – a sors fintorának köszönhetően – kétszer is, hogy méltó dísze lehessen településünknek.

Az eredeti szobor Prágában található. A barokk alkotás a gyermek Jézust ábrázolja a kor ízlésének megfelelően főúri viseletben, koronával, királyi palástban, bal kezében a földgömböt jelképező almával, áldást osztva. A szobor Spanyolországban készült az 1600-as évek első felében. Prágába kerülése után számos csoda kötődött hozzá. Kultuszának fénykora a 18. századra tehető, amikor a hódító protestáns svéd csapatok is tiszteletüket fejezték ki iránta. Történetét a prágai magyar származású Imre atya írta meg 1737-ben. Tisztelete ezután terjedt el a Monarchia valamennyi országában, számtalan másolat készült az eredeti szoborról, melynek maga Mária Terézia is nagy tisztelője volt. Ecseren is tisztelettel ápolták – ápolják kultuszát, melynek bizonyítéka, hogy az adventi szálláskeresés során minden évben felcsendülnek még ma is szlovákul és magyarul a Prágai Kisdedhez szóló dallamok.

Az ecseri restaurált szobormásolat megáldására az Úrnapi körmenet alkalmával kerül sor.


Utoljára frissítve ( 2012 június 04., hétfő 14:52 )