Múzeumok Éjszakája

Nyomtat

Már több éves hagyományként idén is nyitva lesz az Ecseri Tájház a Múzeumok Éjszakáján. Azonban nem csak éjjel, hanem már délután is programokkal várják a szervezők az érdeklőket. Idén a rendezvény új helyszínnel is bővül: az ecseri templom nyílt művészettörténeti óráján vehetnek részt a látogatók.

2012. június 16-án, szombaton az Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör, az Ecseri Szlovák Önkormányzat és a Rábai Miklós Művelődési Ház és Könyvtár együtt szervezi meg az „Ecseri Múzeumok Éjszakáját” a község tájházában. Délután 16 órától este 20 óráig minden órában tárlatvezetés lesz a tájházban, ahol a látogatók a ház történetével, a berendezésekkel ismerkedhetnek meg. A tárlatvezetéseket követően minden órában más és más mesterség mutatkozik be az udvaron, lesz lószőr-ékszerkészítő, szőnyegszövő, kosárfonó és fazekas is. A rendezvény ideje alatt a Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör táncegyüttesének felnőtt táncosai „folklór-divatbemutatót” tartanak és különböző ecseri viseletekbe öltözve várják (óecseri viselet, ünnepi ruhák, munkaruhák, újasszony viselet) a látogatókat, továbbá saját készítésű, kemencében sütött kenyérlángossal is kedveskednek. A táncegyüttes este 20 órakor táncprodukciót mutat be, melyet a pajtában és az udvaron megrendezett „Pajta-filmszínház” programja követ, ahol a táncegyüttes korábbi fellépéseit tekinthetik meg az érdeklődők „rendhagyó körülmények között”.

A rendezvény keretein belül délután 18 órakor az ecseri templom nyílt órájára hívjuk községünk lakóit és a hozzánk látogatókat. Ecser legrégibb épülete évszázadok óta emelkedik a falu fölé. A kívülről jól ismert épület belsejébe várjuk az érdeklődőket nyílt óránkra, akik a program során megismerkedhetnek az idén 272 éves barokk templom történetével, építészeti megoldásaival, berendezésével is.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! A programokon való részvétel ingyenes!

A rendezvény ideje alatt a vendéglátásról Kovács Márton gondoskodik.

 

Utoljára frissítve ( 2012 június 13., szerda 10:02 )