Ön itt van: Főoldal

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

JA slide show
 

Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes

jún.07

Körmenet

 

Templomunk védőszentje Páduai Szent Antal tágabb értelemben községünk patrónája is.
Ünnepéhez kapcsolódóan szeretettel hívjuk községünk lakóit, hogy csatlakozzanak ahhoz a kezdeményezéshez, mely során élő imaláncot alkotunk Ecser körül.
Június 10-én pénteken az esti szentmise után a templomból északi irányba indulva első megállóhelyünk a Szent Imre utcai feszület, majd a Kálvária utcai kereszt. Ezután a faluból kiérve kerüljük meg Ecsert közösen imádkozva a következő útvonalon: Kálvária, Öregszőlő, Sztraskaba, Kiserdő, Kamenyica, majd délen a Nagyréten át az Epres, Paptanya, keleten  a Dolinkán és a Hájon át, északi irányból a Szalaskát keresztezve érkezünk vissza a Kálvária kereszthez.              Az út hossza kb 3 óra.
Célunk, hogy közösen imádkozzunk közösségünkért, Ecser lakóiért, egész településünkért.  Ajánljuk fel imáinkat és az út fáradalmait lakóhelyünkért, családjainkért, rokonainkért, szomszédainkért, minden ecseriért.
Akik nem tudják vállalni a fárasztó utat, csatlakozzanak az imalánchoz a szentmise után a Kálvária keresztig. A zarándoklatra kényelmes cipőben és túraruhában jöjjünk, hozzuk magunkkal rózsafüzérünket, imakönyvünket, vizet és természetesen imádságos lelkületünket.

 
jún.07

Majális

A „Partnerséget építünk” projekt (Híd elnevezésű projekt) harmadik találkozójára került sor 2011. április 30-án és május 1-én Ecseren. Cabáj-Čápor, község – a projekt vezető partner községe – képviseletében ékezett a megrendezésre kerülő Családi és Sport Majálisra több sportoló és hagyományőrző, természetesen a község vezetésével együtt. Április 30-án az ecseri spotpályán zenés műsorral vártuk a vendégeket (akik a délelőtt folyamán elfoglalták szálláshelyüket, illetve Ecser Községi Önkormányzat vezetőivel, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat képviselőivel és a Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör képviseletével találkoztak), majd a délután folyamán sor került a két község közötti foci meccsre. A sportnál maradva az Ecseri Kulturális és Sport Egyesület darts szakosztálya dart-tanításra és egy kis versenyre invitálta vendégeinket, akik közül többen éltek a lehetőséggel és megmérették magukat ebben a sportban is. A sportos délutánt kulturális este követte. Az ecseri civil szervezetek, közösségek léptek színpadra produkcióikkal, így többek a Zöldkoszorú Néptáncegyüttes, a Nyugdíjas Klub, a hastáncosok, a hiphop táncosok, country táncosok és az általános iskolások is. Természetesen vendégeink is bemutatták műsorukat, mellyel ízelítőt kaptunk a szlovákiai népdalok és népzene világából. A kulturális műsorokat közös szórakozás zárta zenés-szórakoztató műsorokkal és táncos mulatsággal fűszerezve. A találkozó a hajnalig tartó mulatság után is folytatódott, hiszen május 1-én az ecseri Római Katolikus Templomban közös szentmisén vettek részt a szlovák vendégek és az ecseriek. A mise keretén belül mindkét közösség énekes-zenés kórusa lehetőséget kapott, hogy a mise bizonyos részeihez énekekkel, zenével szolgáljanak, illetve a mise ünnepi hangulatát emelte Szvorák Katalin énekesnő közreműködése is. A misét követően még közös beszélgetésre került sor, majd koradélután vendégeink útnak indultak, bízunk benne, hogy élményekkel és jó hangulattal telve.
A projekt keretén belül megrendezésre kerülő utolsó találkozóra augusztus végén, Szlovákiában kerül sor, ahol szintén sportos-kulturális délutánt és estet tölthetnek együtt az ecserieket és a cabaj-čáporiakat képviselő civil közösségek.
Az projektet a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében az Európai Unió (ERFA) társfinanszírozza.
Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 

www.husk-cbc.eu

 
ápr.23

Partnerséget építünk

 

A „Partnerséget építünk” projekt keretében kerül megvalósításra Ecser község és Cabaj-Čápor szlovákiai település harmadik találkozója, melynek soron következő helyszíne Ecser lesz.Szlovákiai vendégeink április 30-án (labdarúgó mérkőzés és kulturális műsor a sportpályán, továbbá darts verseny Ecseri Kulturális és Sport Egyesület közreműködésével az M + M Caféban) és május 1-én (ünnepi mise az Ecseri Katolikus Templomban ) részt vesznek a Családi és Sport Majális címet viselő ecseri rendezvényen.
A projektet a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében az Európai Unió (ERFA) társfinanszírozza.
Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. (www.husk-cbc.eu)

 
már.20

Farsang

Farsang Cabaj- Čáporon

A „Partnerséget építünk” projekt keretében 2011. február 26-án és 27-én az Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör felnőtt és nyugdíjas tánccsoportjai Szlovákiába, Cabáj-Čápor községbe utaztak, hogy részt vegyenek a szlovákiai község farsangi bálján és ott bemutassák az ecseri viseletet és tánchagyományokat. A felnőtt tánccsoport több tánckoreográfiával is színpadra lépett, azonban a műsor zárásaként a legnagyobb sikert az Ecseri Lakodalmas bemutatása jelentette. A farsangi bálon a helyiek is felléptek, akik ének és zene hagyományaikat mutatták be, illetve farsangbúcsúztató szokásaikat (a nagybőgő temetése) is megjelenítették az este folyamán.
A kétnapos programban a fellépésen túl egyéb események is történtek. Az ecseri csoportok ellátogattak Gróf Grassalkovich Antal szülőházához Mojmírovce-én, ahol koszorút helyeztek el, illetve a községben található kastélyt is megtekintették, ahol Grassalkovich Antal tiszteletére készített kiállítás is látható. Vasárnap reggel a csoportok részt vettek a helyi szentmisén, ahol az atya a mise liturgiájába is belefűzte az ecserieket, a szentbeszédben pedig felolvasta Ecser történetét. A misén lelkesen vett részt a helyi ifjúsági közösség, akik gitáros énekekkel színesítve a misét, várták az ecseri vendégeket.
A projekt keretén belül a két község következő találkozójára május 1-én kerül sor, amikor szlovákiai vendégeink látogatnak el az ecseri majálisra.

 
82/83 lap


Legfrisebb cikkeink

Fellépést vállalunk

Rendezvényeken fellépést vállalunk. Keressen Bennünket! Köszönjük!

Támogasson bennünket!

Támogassa Ön is Néptáncegyüttesünk! Köszönjük!

Elérhetőségeink

Csoportunkkal az alábbi elérhetőségeken léphet kapcsolatba.

  • Tel: (+36) 20-9692-044
  • Email: info@zoldkoszoru.hu